A negyedik

Szeretném írni, hogy minden rendben ment ma, de nem hazudok...katasztrófális délutánunk volt. Csak Mr. Bean hiányzott. Meg a kandi kamera, lestem is, hátha előbukkan...de nem.
Ehelyett, már csak röhögök az egészen.
Ma negyedszerre a héten, orvosnál voltunk. Micsoda hír!
Most az egyéves státuszvizsgálaton. Persze, persze ez egy harmadik doktornéni volt(csakhogy ne bonyolítsuk túl). Ő az, aki Hugo születésétől fogva elvégzi ezeket a kötelező vizsgálatokat, meg szükség esetén, oltásokat ad...most is ezzel kezdte, de hamar leállítottam, hogy nemnem, nem lehet, mert Hugo beteg, stb...Hogy miért nem hozzá vittük először? Mert nem lehet csak három hétre előre időpontot kapni nála. Agyrém, de ez van.
Szerencsétlen Hugót a héten már (n)agyonvizsgálták, és megállapítást nyert, hogy még mindig piros a torka...de múlófélben van...szeretném hinni, hogy igaz.

Délután 4-re volt időpontunk. Ahol mi lakunk, onnan, már háromkor el kellett indulnunk. Aki fővárosban lakik, tudja, hogy egy város egyik végéből a másikig út, gyakorlatilag meghatározhatatlan ideig, de minimum 1 óráig tart...pláne, péntek délután....Mócikám alvásideje pont ekkorra esett, így bizalommal telve szálltunk autóba. Egy óra út, egyóra alvás, ideális.
Hát persze.
Azt tudni kell, hogy Hugócink babakora óta ignorál mindenféle hordozóeszközt, a babakocsitól a hordozón át, az autósülésig. Mindent. "Kedvence" a stop and go. Ez volt ma:))Ordított, kivettem. Pont elaludt az ölemben, mire odaértünk:)) Pont 4 óra volt:)) Mondja a recepciós, várjunk. De jó, gondoltam, legalább alhat egy kicsit tovább(bele sem mertem gondolni,mi lesz, ha a rendelőben kell felébresztenem) Vártunk,vártunk...félóra elteltével felébredt Hugo is, nem volt nehéz a fülsiketítő gyereksivításra(én még ilyet, nem hallottam). Kinyílt az ajtó, doktornő behívja az éppenhogycsak mostbetoppant családot. Nem, nem minket. Mondjuk, mi voltunk bejegyezve 4 -re, mondja nem, mi 6-ra vagyunk beírva. Apuka feje durran, irány a recepció(persze a kiscsalád bement előttünk:))). A recepciós nyugodtan közli, félreértés történt. Szeretnénk hinni neki, de nem megy...mondja, 1o perc, és bejutunk... 5o, azaz ötven perc várakozás után meg is történt:))...
A Kinek_Van_A_Legpocsékabb_Kedve című vetélkedőt, ma mégiscsak Hugo nyerte....bár belépéskor még döntetlenre álltak az apjával, de a sztetoszkóp láttán egyértelműen Hugo javára dőlt el a dolog....
Na de. Méretek: hosszúság: 74 cm, testsúly: 8.5 kiló...nem örültem, de legalább megnyugtatott, hogy ez rendben van, nem nagy gyermek, de biztos lemozogja, meg fogzik, gondolja kevesebbet eszik...apropó! Mit eszik???...(már vártam a kérdést:) Anyatejet!!! -vágtam rá magabiztosan. Elnézően, (kicsit sajnálkozva!) mosolygott, ezennel téma lezárva. Győzködött még kicsit a mumpsz, rubeola, meg egyéb injekciók beadásának fontosságáról, de ma valahogy elsuhant a fülem mellett...
Hazaértünk 7-re, majd vacsorát készítettem. Hugo kihányta, majd megfürdettük, c-vitamint adtam neki, öklendezett, kihányta, 1 órát vigasztalhatatlanul sírt, majd mégiscsak elaludt...gondolom fájhat a torka, minden irritálja...a szívem szakad meg...
De ez a nap is elmúlt. Holnap új nap, új lehetőségek, új élmények. Juj de várom:))))

Ui: elővettem Hugo kiskönyvét, és most látom csak, döbbenten, hogy a doki elfelejtette a méreteket beírni, és lepecsételni:)))